- Hiba
Hírek
febr.
22
Gyárat nyit a Ganz-utód
Hamarosan beindítja a termelést a tamási Tamgép Kft. üzemében a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY). A magyar tulajdonú, több mint 500 főt foglalkoztató cégnek - a Ganz Műszergyár jogutódjának - az egykori ruhaüzem helyén létrehozott termelőberuházása már 2008-ban elkészült, a gazdasági válság miatt azonban az indulással mostanáig várt a társaság -...febr.
22
A Müller drogérialánc Letenyén megvetette a lábát
Az év közepén kezdi meg működését a Müller drogérialánc most épülő új, nemzetközi logisztikai központja a Zala megyei Letenyén - közölte az MTI megkeresésére a cég németországi, ulmi központja....febr.
22
Már kijelölték a lakásokat
A bankok kijelölték az érintett ingatlanokat, és az első lakások március elején beérkezhetnek a tavaly létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez – nyilatkozták a Világgazdaságnak a társaságnál....febr.
22
Vége a kikapcsolási moratóriumnak
Megszüntetik mától a kikapcsolási moratóriumot a gáz- és áramszolgáltatók. A legtöbb társaság azonban a kikapcsolás előtt még egyszer figyelmezteti az adósokat. A kikapcsolás a hatvan napon túli tartozókat érinti....febr.
22
Románia perli a Vegyépszert
Az előző Orbán-kormány sikercége utakat hagyott félbe, és több mint háromszáz romániai alvállalkozónak nem fizetett. A román közlekedési minisztérium kártérítést követel, és berendelte a bukaresti magyar nagykövetet is....febr.
22
Rajka fele már szlovák állampolgár
Már a lakosság felét szlovák állampolgárok adják a hármas határ közelében fekvő Rajkán, írja a Kisalföld....febr.
22
Százmilliárdos megszorítás jöhet idén
A kormány olyan intézkedések megtételére szólította fel a minisztereket, amik csökkentik az idei és jövő évi hiányt, hogy az megfeleljen a konvergenciaprogramban vállalt céloknak. Várható, hogy ezek az intézkedések lesznek az alapjai annak a csomagnak, amit a kormány magával visz az IMF-tárgyalásokra....febr.
22
Két hét múlva indul a kényszerértékesítési hullám
Két héten belül beérkezhetnek a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez a bankok által kijelölt lakóingatlanok - nyilatkozta Ternyák Edit, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. szóvivője a Világgazdaságnak....febr.
22
Március 5-ig lehet jelentkezni az Ablakon Bedobott Pénz Programra
A KÖVET Egyesület a környezeti megtakarítások bajnokait keresi 10. jubileumi Ablakon Bedobott Pénz Programja keretében. A KÖVET arra buzdítja a vállalatokat és szervezeteket, hogy csatlakozzanak a programhoz és mutassák be az elmúlt 5 évben megvalósított, pénzügyileg is megtérülő környezetvédelmi fejlesztéseiket. A legjobbak elnyerhetik a 2012-es díjakat. A programra közkívánatra március...febr.
22
Hatalmas pláza épül Óbudán
Összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot építene Európa egyik legnagyobb üzletközpont fejlesztője, a német ECE, az Árkádok tulajdonosa. A beruházásra jogerős szabályozási terv már van, építési engedély azonban még nincs. Kérdésünkre Puskás Péter alpolgármester elmondta, egy kaszásdűlői telket és készpénzt kapott az önkormányzat az érintett telekért cserébe az ECE-től....febr.
22
Soha nem látott kereslet az ipari ingatlanok iránt
A globális gazdasági helyzet ellenére a modern ipari ingatlanok bérbeadási mutatói növekedtek. 2011-ben Közép-Európában került bérbeadásra a legtöbb ipari ingatlan terület, mely 1998 óta, amióta a Cushman & Wakefield nyilvántartást vezet, a legmagasabb mért érték. A bérbeadott terület mértéke mindenkori csúcsot döntött és elérte a 3,2 millió négyzetmétert, mely az...febr.
22
Lakáseladás 3 hónap alatt?
A válság évei alatt elfeleződött az adásvételek száma, tíz-tizenöt százalékkal csökkentek az árak, de nem csak ez jelezte, hogy baj van az ingatlanpiacon. Míg 2007-ben Budapesten a piacképes, használt, téglalakások átlagosan valamivel több, mint két hónap alatt gazdát cseréltek, 2011-ben ehhez már négy hónapra volt szükség....febr.
21
Ingatlanadó: 93,5 milliárdot remél idén az állam
Az idén a kormányzat nem számol a tavalyinál számottevően több építmény és kommunális adóbevétellel az önkormányzatoknál....febr.
21
Hamarosan nyit a Rácz fürdő!
A Rácz fürdő kalandokkal, meglepetésekkel, tulajdonosváltással, s kényszerű tervezői váltással, sok huzavonával megélt közel tíz éves rekonstrukciós folyamata végére kerülhet pont idén tavasszal....febr.
21
Sustainability is moving at different speeds across Europe
Sustainability legislation causing irreversible changes to European office buildings as real estate industry adapts at different speeds...febr.
21
A fenntarthatóság akadályozza az irodapiac felfutását
A fenntarthatósági jogszabályok visszafordíthatatlan változásokat okoznak az európai irodaházaknál, míg az ingatlanszektor eltérő sebességgel alkalmazkodik....febr.
21
A fenntarthatóság kulcsfontosságú szemponttá válik a irodapiacon
A fenntarthatósági jogszabályok visszafordíthatatlan változásokat okoznak az európai irodaházaknál, míg az ingatlanszektor eltérő sebességgel alkalmazkodik....febr.
21
Új Nemzeti Földalapkezelő iroda nyílt
Megnyílt a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodája. Az avatáson a vidékfejlesztési miniszter átadta a megye első haszonbérleti szerződéseit, amelyeket az állami földekre kötöttek, tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium....febr.
21
Visszatérhet a növekedés a román építési piacra
2011-ben a román teljes építési teljesítmény csak enyhe csökkenést regisztrált, de a lakásépítési alszektor 2009 és 2012 közötti közel 42%-ra becsült zuhanása miatt (reálértékben) nominálisan is csak 2013-ban éri el a teljes új építés és felújítás a válság előtti szinteket....febr.
21
Bővülés és hosszabbítás a Buda Business Centerben
Hosszabbított a Buda Business Centerben az AdNovum Hungary Kft. az irodaház legnagyobb bérlője. A CA Immo portfóliójába tartozó irodaházban 2005. óta bérel területet a software megoldásokat kínáló cég, sőt az idei évtől további 417 nm irodaterülettel bővült, így jelenleg összesen nettó 1260 négyzetméteren helyezkedik el....febr.
21
Az A38 a világ legjobb bárja, harmadik a Szimpla kert
A Lonely Planet három hónapon keresztül szavaztatta olvasóit a világ 100 legjobb bárját tartalmazó listát, és a szavazás lezárásakor megszületett eredmény szerint a budapesti A38 hajó nyerte el a legjobbnak járó címet, a harmadik pedig a Kazinczy utcai Szimpla Kert lett. Második helyen egyébként a rotterdami De Witte Aap végzett....febr.
21
Itt a raktár bemutató szimulátor
A Yale raktár szimulátor egy rendkívül pontos, szofisztikált tanácsadói megoldást nyújtó, nagyméretű raktárak üzemeltetői számára kifejlesztett szoftver program....febr.
21
Finn darugyár épül Miskolcon
A betelepülő finn darugyár kedvéért módosítják az építési szabályzatot Miskolcon....febr.
21
Bankszövetség: 2013-tól megszűnhet a bankadó
A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele....febr.
21
Megszűnt az évi fővárosi rezsidíj-támogatás
Megszűnt az egy összegű, évi 12-16 ezer forintos lakásrezsi-támogatás, a havi közműdíj-kompenzáció pedig a felére csökken. A Hálózat Alapítványnak idén ennyire futja, a fővárosi önkormányzat és közműcégei ugyanis két éve nem támogatják a szervezetet. Elképzelhető, hogy jövőre már ez sem lesz, családok ezrei kerülnek közelebb a kilakoltatáshoz....

